2015. augusztus 5., szerda

Csehország, Teplice nad Bečvou, Zbrašovské aragonitové jeskyně, SzG3


Azt eddig is tudtam, hogy a csehek igen jól állnak barlangokban és ráadásul elég jól szét vannak szórva az országban, így az általunk bejárt területre is esett egy. 
Rögtön az elején tisztázni kell, hogy bár a neve aragonit barlang, ebből a műfajból elég kevés látszik és az sem igazán látványos (a németeknél láttam ténylegesen aragonit barlangot, na az igen szép volt). Ettől függetlenül persze eljöttünk megnézni, már csak a kemény melegre való tekintettel is. 
A barlang bejárata csak gyalog közelíthető meg. Mi a domb felőli oldalról jöttünk és ott egy panzió parkolójában álltunk meg. De a kiírás szerint ez egyben a barlang parkolója is. Innen már csak gyalog lehet tovább menni. Szerencsére az út igen jól ki van táblázva. Egy igen hosszú lépcsősoron kell lemenni, majd jobbra kanyarodva kisebb nagyobb cakkok után eljutunk a fogadó épülethez (a kijárat nem itt van). Nagy általánosságban óránként van vezetés, az indulási időt pontosan betartják. Van angol (és gondolom más) nyelvű leírása is a barlangnak, ezt a pénztárnál kell kérni. Nekünk adtak még egy kis elemlámpát is, hogy a szöveget jól el tudjuk olvasni. Ezt kéretik a végén visszaadni a pénztárban! Maga a barlang kiépítettsége példás, minden rozsdamentes acélból készült. Amúgy egy kicsit a Szemlőhegyi barlangra hasonlít. Aragonitot csak egy helyen látni nagyobb tömegben, egy függönyfal szerű sziklaalakzaton (ez a fényképen és a videón erősen fehéres színnel látszik). Ha valaki nem vár túl sokat egy barlangtól csak annyit, hogy (szikla) barlang és jól esik végigmenni rajta, akkor nézze meg. A kijárat a Becva folyó szintjén van, innen még vissza kell sétálni a barlang bejáratának szintjére, valamint a lépcsősoron felmenni a parkolóig. Mi mindenesetre jól éreztük magunkat, nem sajnáltuk a ráfordított időt!

A korábbi barlang leírásokban olvasható volt, hogy a barlang látogatása akár veszélyes is lehet az itt feláramló széndioxid miatt, de erről most nem volt tájékoztatás a vezetés közben (lehet, hogy a látogatási szintet magasabban vezették, mint korábban, mert az akkori leírás szerint nagyon sok és szép aragonit kristályt lehetett volna látni, ezek közül most alig láttunk valamit). A Becva folyó medrében is látni széndioxid gyöngyözést kb. fél km. hosszan. 
Egy javaslat: ha valakinek van annál egy kicsit több ideje, mint a barlang megtekintése, akkor egy jót lehet sétálni a nagyon szép parkos gyógyfürdő helyen.



Megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)






a tükörben, a szikla mögött láthatóak igazi aragonit kristályok 
 az aragonit





a Becva partján

Megkérlek, hogy csatlakozzál a Szeretem Csehországot, I love Cesko Facebook csoportomhoz! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)

1 megjegyzés:

  1. Nyáron a nagy melegben ez nagyon jó kirándulási ötlet.Ezt a helyet a ZOO a zámek Zlín-Lešná utitervenhez csatolom.

    VálaszTörlés